Az első túra esetében még friss volt az élmény. A második túránál azonban már hagytam a dolgokat ülepedni egy kissé. Majd egy hónap távlatából igyekszem felidézni az eseményeket.

Erre a túrára sógorom segítségével jutottunk el, aki Ábrahámhegyről átvitt bennünket a badacsonytördemici vasútállomásra. A térképen tájékozódva feleségemmel úgy döntöttünk, hogy nem a terepfutó cipőt, hanem az aszfaltosokat húzzuk a lábunkra. A túra nagy része aszfalt úton halad, ami pedig erdei ösvény, az vélelmezhetően sportcipőben is jól járható. Nem hoztunk rossz döntést. Az aszfaltos cipő pontosan elég. A bakancs már-már túlzás lett volna arra a terepre.

Badacsonytördemicről indulva a 71-es számú főutat elhagyva máris feltűnő a Balaton felől elterülő sásos-mocsaras lapály. Mintha csak szülőföldem, a régi Sárrét egy darabja bukkanna elő a Balaton partján. Az első pillanatra táj idegennek ható jelenségre – hiszen az általam ismert északi parti települések meredeken érkeznek a Balatonba – a tapolcai tavas barlangban kaptunk magyarázatot. Itt elmondták, hogy Szigliget települése 1822-ig a Balaton szigete volt, amit gátakkal és különböző véd művekkel végül szárazfölddé tettek. Hát ez a lapály rejtélyének magyarázata.

Szigliget települését három domb öleli körül: az Antal-hegy, Hálás-tető és a szigligeti várnak helyet adó Várhegy. Az OKT jelzése az utóbbira vezet fel, míg az első kettő kimarad a kéktúrából. A térképek szerint azonban a Hálás-tető piros és sárga jelzésen bejárható és feltételezhetően egy két szép kilátással is kecsegtet a Balatonra.

A Szigligeti vár lába alá érkezve jött az első kétségbe esés. Mivel korán reggel érkeztünk a vár még zárva volt. Az értékes pecsétnyomó pedig a falakon belül várt ránk. Az agóniát a korán reggel kezdő takarító néni oldotta fel, aki felvilágosított minket, hogy a várhoz felvezető kaptató alján található templom mellett is van egy pecsétnyomó. Öröm és boldogság. Megvolt az első pecsét.

A Várhegy magaslatát megkerülve a Szent György-hegy irányába indultunk. Az út előbb a 71-es számú főút melletti biciklis úton vezet, majd a 7318-as Tapolca felé tartó országúton. A forgalmas utakat (reggel nem volt az) nevezhetnénk lehangolónak is túrázás szempontjából, de pazar rálátást nyújtottak a környék magaslataira. A Káli-medencével ellentétben itt a terep szinte sík, amit nyilván a környéken futó kisebb patakok (Eger-víz, Tapolca-patak, Viszlói-patak, Lesence) töltöttek fel, ezért még megkapóbbak a tanúhegyek magaslatai.

A 7318-as úton jó másfél kilométer megtétele után az Ávorsai-rét irányába kanyarodunk. Itt is aszfalton, de már a szőlők között haladunk. A meredek kaptatókkal tarkított úton folyamatosan lehet gyönyörködni az egyre jobban belátható alant elterülő mezőkben, rétekben és természetesen magában a Balatonban. Szép présházakból szintén nem volt hiány, ám a legmegkapóbb helyszín a Szűz Mária szent neve kápolna. A barokk stílusú templom melletti padon festményszerű kilátásban gyönyörködhettünk.

A templomtól kezdődően az út előbb zúzott köves, majd egy jó kilométer múlva végre földút. A rész „legmeredekebb” szakasza után érkezünk meg a fő látványosságként beharangozott bazalt orgonákhoz. Akinek van bátorsága, kimerészkedhet a legszélső oszlopok tetejére, de az erősen izzadó tenyér és heves szívdobogás jelezte, hogy tériszonyom a kezelhető érték végéhez érkezett. A látvány nem csak fentről – gyönyörűen be lehet látni a Tapolcai-medencét – hanem lentről is érdekes. Akárcsak egy sűrű erdőben, úgy lehet bujkálni a hatalmas bazalt oszlopok között. Miután kifényképeztük magunkat indultunk tovább.

A Tapolca felől könnyen megközelíthető természeti szépség egyetlen hátulütője a sokasodó cigaretta csikkek és itt-ott felbukkanó szemét látványa mellett az, hogy a turista út alaposan ki van járva. A bazalt törmelékkel borított, poros erdei út nem a legjobb felület a sportcipőnek. Talán ez a pár száz méter igényelt volna valami komolyabb lábbelit, de ezt is túl lehetett élni. A valaha nyilván szebb napokat is megélt Szent György-hegyi turistaház ablakában várt minket a pecsét és a túra jellegtelenebb része. A hegyről ereszkedve újra szőlők vártak bennünket, majd pedig a 7318-as út.

Tapolca felé kocogva annyi érdekesség kínálkozott, hogy az előző túra útvonalának egy részét Gulács, Tóti-hegy, Csobánc a nyugati oldalukról is megszemlélhettük. Tapolcára beérve a Malom-tó, Alsó-tó és a Tapolca-patak okozott kellemes meglepetést. Egy frissítő jegeskávé után pedig begyűjtöttük az utolsó pecsétet az éppen felújítás alatt álló vasútállomás melletti kiskocsmában. A teljes menetidő 3:12 perc volt és 16,2 km. A túra jó harmadát kocogtuk, míg a többi két harmadot kényelmes tempóban sétáltuk. Fényképezéssel, reggelivel együtt bőven szintidőn belül teljesíthető a táv.

Tanulságok:

• Erre a túrára, hacsak az időjárás nem indokolja, teljesen fölösleges bármiféle speciális túracipő/ruházat.
• Ha valaki az országúti futást preferálja a terep helyett, akkor ez valóban neki való útvonal.
• Szőlő érés idején talán még fejedelmibb az út, mert csipegetni való lett volna bőven.