A 21.sz. kéktúra útvonalunk kutyánk, Kormos nyüszítésével kezdődött. Hajnali 5 óra magasságában elkezdett nyüszögni, ami felvert bennünket. A tervezett 6 óra helyett egy órával beljebb voltunk. A kutya elcsendesítése után tanakodni kezdtünk. Melyik irányba induljunk Sirok-Mátraháza, vagy fordítva Mátraháza-Sirok. Az előbbiben van a több emelkedés, mely fárasztóbb de jobban kíméli a lábat . Az utóbbinál pedig a jelentős lejtés reménye kecsegtetett. A busz sem volt mindegy. Az autót vagy Sirokon, vagy Mátraházán hagyjuk. Sirokról több busz megy fel, míg lefelé 15:15-kor és kicsivel 19:00 előtt indult a két szóba jöhető járat. Mind a kettővel megbékéltünk volna, de nyilván a korábbi jobb.
Az út alapvetően rendben volt. Egyedül a köd jelenléte és a négy számjegyű „utak” minősége hagyott némi kívánnivalót maga után. Sirok központjában, a Coop parkolóban hagytuk a kocsit és futva indultunk lefelé, a 2.6 kilométerre lévő elhagyott siroki vasútállomáshoz, ahol az első pecsétet beszereztük.
Az úton egy kicsit tovább kocogva értük el az erdőt. Jobbra rákanyarodva a kéktúra erdei ösvényére előbb cserjésen keresztül vezetett az út, ami utána egyre inkább átadta a helyét a lombos erdőnek. Eleinte ködben és nedves fűben haladtunk, de hamar felülemelkedtünk a ködön a ragyogó őszi napsütésbe. A gerinc első alacsonyabb csúcsa a Kalapos-tető, aminek az észak-keleti oldaláról szép kilátás nyílt a ködbe burkolódzó Sirokra és a Tarna-patak völgyére, amiből csak a siroki vár kandikált ki.
A Kalapos-tető után végig szép kilátásban lehet részünk a Mátra északi lejtőire, illetve szemünk jobb sarkából folyamatosan láthatjuk Kékestetőt és a tévétornyot. Eleinte nem is a folyamatosan emelkedő gerinc adta fel a leckét, hanem a jó néhány kilométeren át tartó sáros, latyakos erdészeti út. Itt Márti és én is megmerültünk, egyedül Ági vészelte át a csúszkálást szárazabb lábbal. Ami azonban igazán érdekes volt, hogy láthattunk egy muflon párt.
Később maga a gerinc adott némi bosszankodásra okot. Leginkább egy hullámvasúthoz lehetne hasonlítani, amely kisebb emelkedőkkel és lejtőkkel megspékelve folyamatosan törekszik a tetőpont felé. Igazán megkapó látvány a Gazos-kövön fogadott bennünket, amikor a völgyekben ameddig a szem ellátott megmaradt a köd. A másik szép kilátás a Szederjes-tető volt, ahonnan már egészen jól ki lehetett venni a tévétorony körvonalait. Véleményem szerint az Oroszlánvár megmászása a túra legmeredekebb és legkényelmetlenebb része, a túrázót szorosan körbe ölelő cserjés miatt. A Szár-hegyről pedig szép kilátás nyílt Markaz községre és a víztározóra, valamint a visontai hőerőműre.
A Szár-hegyről leereszkedve a Hármashatár pecsételőhöz érkeztünk. Itt vált ketté kis csapatunk. A 15:15-ös busz elérése kérdésessé vált, ezért előre kellett szaladnom, hogy biztosan elérjem a buszt Mátraházán. Ha a lányok esetleg lekésik, akkor én fél hatra már fent vagyok értük Sirokról autóval és indulhatunk is haza Mátraházáról.
Csoki és fornetti után autókulcs, pénz, jogsi, bankkártya ellenőrzést követően elrobogtam. Az út eleinte enyhén lankás volt és az egyetlen nehezítést a hegy oldalába taposott gyalogösvény természete jelentett. Ezt ugyanis lejtősre taposták ki a lelkes túratársak. Az első két kilométer viszonylag gyorsan eltelt, de a disznőkői szép kilátás után már nehezebben lehetett futni rajta. A két pár száz méteres nyergen nagyobb sebességre kapcsoltam, de felfelé néhány tíz métertől eltekintve nem futottam. Az út egyébként kimondottan köves, tele hegyes és éles kavicsokkal, valamint megjelentek a jó idő örömére kirajzott túrázók is. Ettől a ponttól kezdve gyakorlatilag 5 percenként találkoztam kisebb-nagyobb csoportokkal, kiránduló kisgyermekes családokkal. Kétségtelenül a túra legizgalmasabb részét a Sas-kő „megmászása" jelentette. A kő keleti oldalára sziklákon lehet felkapaszkodni, de később rájöttem, hogy harminc méterrel odébb a délnyugati oldalon sokkal könnyebben fel lehet rá jutni. Mindenesetre a kilátás szép volt és megnyugtató volt a tévétorony karnyújtásnyi közelsége.
A Sas-kőtől már tényleg nem kell sokat menni és ott vagyunk a Kékestetőn. Egyszerre vásári forgatagba csöppentem. Mindenfelé emberek és kutyák. Kötelező fénykép a piros-fehér-zöld 1014-es sziklánál és már robogtam is lefelé a füves sípályán. Az emberek tömegétől és a borzasztóan unalmas két kilométeres lejtőtől eltekintve kedélyesen kocogtam be Mátraházára. Bőven volt időm a 15:15-ös buszig, így bevettem magam a megdöbbentően igényes, tiszta, fűtött és étteremmel (nem resti kocsma!) rendelkező mátraházi buszpályaudvarra. Itt átöltözés, nyújtás, majd alkoholmentes sör hiányában egy tonik és a fényképek feltöltése illetve a túra feltöltése a Polar Flowba következett. Márti és Ági is hála Istennek elérte a buszt és bőven idő előtt, békességben, megelégedve és büszkén buszoztunk vissza Recsken keresztül Sirokra felvenni az autót a Coop parkolóból.
Észrevételek a túrához:
A túra rendkívül jól jelzett. Megdöbbentő mennyiségű tábla, turista jelzés segítette a tájékozódást. Itt nagyon nehezen fog eltévedni bárki.
A túra meredek. A sok fel-le miatt pedig néha idegőrlő. Amennyire én meg tudom ítélni, egy nem igazán aktív életet élő honfitársunknak elsőre talán nagy megterhelés. Aki azonban rendszeresen mozog, annak bőven tartogat izgalmas kihívásokat.
A túrán sok a szép kilátás. Mivel gyakorlatilag gerinctúráról beszélünk, ezért sok lehetőség van szétnézni és fényképeket készíteni. Ez mindenképpen hatalmas pozitívum.
